Hírek / Nachrichten
2009. 05. 01.
Budapest, Keleti pályaudvar
A mai napon MÁV-os céllal mentem ki a Keleti pályaudvarra, de szerencsémre ÖBB mozdonyaiból is sikerült lencsevégre kapni két Taurus-t.
Reménykedtem benne, hogy a RailJet szerelvényt nem rejtik el előlem és a 200mm-es objektívvel sikerül lefényképeznem, szerencsére jó
helyen parkolt így összejött a 200mm-el és az 50mm-el is.
Zaeki

Összes kép
2009. 01. 03.
Budaörs állomástól kifele
Az első menetrend szerinti Railjetettel szombaton találkoztam a Keletiben, éppen akkor állt be a 8-as vágányra.
Nem meglepő módon az utasok azonnal megrohanták, inkább az tűnt szokatlannak, hogy nem szállnak fel azonnal, hanem tanácstalanul téblábolnak az
ajtók előtt. Rövid hallgatózás után azonnal kiderült mi az egész oka: egyik vagonon sem volt szám, ami kicsit megnehezítette a helyjegy
információinak lefordítását a valóság nyelvére. Hiába, az ÖBB sem mindig tökéletes...
Az én vállamon véletlenül ott lógott a fényképező, de túl nagy volt a tömeg, ezért elhatároztam, versenyt futok az idővel és a nyílt pályán keresek álláspontot.
Ez sikerült is, bár a lefagyott ujjaim nehezen akartak engedelmeskedni...
Ludovikusz

Összes kép
2008. 12. 14, 25, 27, 28
Budapest-Kelenföld
December 14. az a nap amikor hazánk területére belépett hivatalosan is a RailJet.
Ennek alkalmával kimentem megtekinteni, illetve lencsevégre kapni.
Sajnos több dolog közrejátszott ami miatt nem voltam képes több képet készíteni (pl.: időjárás).
Egyetlen sikeres képem birtokában elhatároztam, hogy másnap majd jól elkapdosom megint őt vagy másik bajtársát,
de jött a sztrájk és jó sokáig nem jöttek.
Azóta gépet cseréltem és a tesztalanyok a gép kezelésének megtanulásánál a RailJet-ek lettek (többek között),
bár megint az idő az ellenfelem, mert mindig a szembe süt.
Zaeki és AgiJovi

Összes kép
2008. 11. 26.
Budapest-Déli
Mini Railjet projektünk keretében kilátogattunk a Délibe ebben a dermesztő hidegben ahol a szánk nem vágott egybe egy két erősebb szélfúvás után.
Egy legalább már megvan a 23 jelenlegiből (a flotta 44 db szerelvény leszállítás után lesz teljes (67 db) 2014-ben).
Ludovikusz és Zaeki

Összes kép
2008. 09. 13.
Budapest - Wien
Ezen a szeptemberi szombati napon felkerekedtünk és elmentünk Bécsbe a Tutanchamun kiállításra.
Ennek alkalmával sikerült elkapni 2 db 1216-os négyáramnemű mozdonyt amiből az egyik maga a Csehország színeire festett EM mozdony volt.
Zaeki


Összes kép
2008. 08. 26-28.
Sopron - Wiener-Neustadt és Wulkaprodersdorf
Soproni pihenésünk alkalmával sikerült sok ÖBB mozdonyt, motorvonatot lencsevégre kapnunk, sőt három különböző motorvonaton és egy (Taurus által vontatott) City Shuttle szerelvényen még utaztunk is.
Nekem legjobban a ruhafogasokra felakasztott ÖBB újság tetszett a kényelem, tisztaság, jól érthető utastájékoztatás és a folyamatos jó sebesség közül.
Zaeki és AgiJovi


Összes kép
2008. 07. 25.
Budapest-Kelenföld
Ismét fülest kaptunk és ahogy tudtunk sebtében kint is teremtünk az állomáson, hogy lencsevégre kaphassuk az Osztrák színekben pompázó Taurus-t.
Sikerült is, bár késett 15 percet amit nem szokott egy Nemzetközi járat. A lényeg, hogy már 7 EM-Taurus megvan a 18-ból.
Várjuk szeretettel a többit is hasonló projektek keretében.
Zaeki és AgiJovi

Összes kép
2008. 07. 15.
Budapest-Kelenföld
Miután előző nap nem sikerült minden részletet lencsevégre kapni visszarendeltük a Görög EM-Taurus-t.
Zaeki és AgiJovi

Összes kép
2008. 07. 14.
Budapest-Kelenföld
Örömünk határtalan volt mikor megtudtuk, hogy a Görög EM-Taurus ellátogat hozzánk, kapva kaptunk az alkalmon, átgázolva tűzön és vízen loholtunk ki a pályaudvarra, majd pontosan, kiírás szerint megjelent előttünk teljes pompájával.
Nem volt sok időnk gyönyörködni benne, mert a képek nem készülnek el maguktól, ezért kattogtattunk rendesen.
Zaeki és AgiJovi

Összes kép
2008. 07. 13.
Budapest-Kelenföld után
Ez a projekt nem volt egyszerű. Sok mindent meg kellett tenni ahhoz, hogy végre lencsevégre kaphassuk a nem kis sebességgel előttünk elsuhanó Francia EM-Taurus-t. Jött-láttuk-fényképeztük-megvan, ez a lényeg.
Majd ha esetleg álló pozitúrában is megtisztel minket akkor készítünk több felvételt is. Azért sikerült más kollégát is lefényképezni.
Zaeki és AgiJovi

Összes kép









