2009. 06. 05.
Sajtómegjelenés

Az Indóház 2009 júniusi számában Federics János (nohabos010) csapattagunk egyik képe publikálásra került.
Ezúton is köszönjük az Indóház szerkesztőségének, hogy a kép bekerülhettek a júniusi magazinba.



A megjelent kép:



Kép a 2247 229-4-es mozdonyról (2009.04.19)




2009. 06. 01.
Budapest, Keleti pályaudvar

A Székely Gyors elindulása előtt már azon gondolkoztunk, hogy valahol meg kellene a szerelvényt örökíteni. Sajnos a pénteki indulásra nem tudtunk elmenni, ezért a visszaérkezést vettük célba a Keleti pályaudvar előtti részen.
A késői visszaérkezés egyenes arányban csökkentette a látási viszonyokat ezért gépeinkkel nem tudtunk felvételt készíteni ott ahol szerettünk volna.
Sikerült viszont a pályaudvar csarnokában pár képpel megörökíteni a 017-es NoHAB-ot.
A NoHAB mellett más járművek is megtiszteltek minket (pl.: a 006-os NoHAB) egy fotózás erejéig.

Zaeki / AgiJovi







Összes kép


2009. 05. 23.
Budapest, Nyugati pályaudvar - Jászberény - Budapest, Nyugati pályaudvar

Kis csapatunk részt vett a MÁV Nosztalgia és a Trains.hu által szervezett V42-es kiránduláson.
Az idő és a táj nagyon szép volt. Sok helyen megálltunk, rövidebb-hosszabb időre. Lehetőség volt a szerelvény nyíltvonali fotózására is.
Az eseményt érdekessé tette, hogy vasútbarátok "üldözték" a szerelvényt és ahol megálltunk Ők ott felbukkantak. Sok vasútbarát a semmiből bukkant elő hol töltés mellett, hol gépkocsira állva és onnan fotózott.
Ez az állapot egészen a Nyugati pályaudvarra való hazaérkezésig megfigyelhető volt. Minden állomáson nagy figyelmet keltett a sok vasútbarát akik minden alkalmat megragadtak, hogy a Leó-t mindenféle szögből lefényképezzék szerelvénykörbejárásnál pedig a legjobb helyet foglalják el. Sokan ilyen körbejárásoknál a mozdonyból figyelték az eseményeket.
Hatvan állomáson sok egyéb mozdonyt is sikerült lefotózni ezzel színesedett a nap.
A szervezés és az étkező kocsin a felszolgálás jó volt. Összegezve jól éreztük magunkat, leszámítva 1-2 negatív dologot.

Zaeki / AgiJovi





Összes kép


2009. 05. 15-17.
Székesfehérvár

Ez a hétvége jól indult, sikerült beszerezni pár olyan járművet ami még nem volt meg. Az idő nagyon jó volt szombaton és vasárnap is.
Sajnos eléggé jól sütött a nap amikor a Kápolnásnyék körzetében felsővezeték meghibásodás miatt felborult a Székesfehérvár-Budapest szakasz.
Ezzel a dologgal párosult, hogy az utastájékoztatás nem volt megfelelő, ezért elég sokaktól hallottam káromkodásokat.
A Delfin amivel végül is eljutottunk 70 perc késéssel Kelenföldig egy Gárdonyból visszavezényelt előző menet volt, így tulajdonképpen mondhatjuk azt is durván fogalmazva, hogy 70 perccel később a 130 perccel korábbi szerelvénnyel mentünk.

Zaeki / AgiJovi



Delfin mindkét áramszedővel feltolva.



A késés




Összes kép


2009. 05. 09.
Budapest-Kelenföld

Erre a szombati napra is azt jósolták mind az előtte levő pénteki napra, hogy nagyon meleg lesz, pénteken az is volt, így gondoltam, hogy szombaton is az lesz.
Miután a mozdonyok a szép időben még jobban mutatnak (illetve mert szerettem volna hiányzó Delfinek után vadászni) kilátogattam Kelenföld állomásra ahol köztudott, hogy nem lehet unatkozni.
Jöttek szép számban a járművek és egy még le nem fényképezett Rolling Stock Sulzer is megtisztelt jelenlétével.

Zaeki





Összes kép


2009. 05. 05.
Sajtómegjelenés

Az Indóház 2009 májusi számában Federics János (nohabos010) csapattagunk két képe is publikálásra került.
Ezúton is köszönjük az Indóház szerkesztőségének, hogy a képek bekerülhettek a májusi magazinba.



A megjelent képek:




2009. 05. 02.
Budapest, Nyugati pályaudvar

Ma a Nyugatiban folytattam azt amit tegnap a Keletiben elkezdtem több-kevesebb sikerrel.
Sajnos a motorvonatokhoz állvány is kellett volna ugyanis a beépített rész alatt eléggé kevés a fény, ezért lemondtam a Desiro-k és a többiek fotózásáról. Másik negatív az a folyamatosan változó időjárás volt ami miatt sok kép nem lett az igazi.
Azért sikerült a 157-es Szilit elkapni (nem mondhatnám, hogy jó helyre állt be fotóztatni magát) aki új színtervet kapott illetve a 217-est ami még nem volt meg eddig az állományban.

Zaeki





Összes kép


2009. 05. 01.
Budapest, Keleti pályaudvar

A mai ünnepnapon felkerekedtem egy kis fotózásra, fő ok az volt, hogy a régebben szerkezetileg módosult MÁV a MÁV Trakcióba helyezte a mozdonyait és ezzel lekerült a MÁV felirat, helyére H-MÁVTR került fel. Miután ez megint egy változtatás (olyan mint pl.: az új színterv alapján átfestett de át nem számozott Szilik esete) így nullszériás projektként újrafotózom a Sziliket (persze az összes többit is újra kellene de ez is épp elég feladat).
Az idő szép volt, nem volt túl meleg, a szél is meg-megmozdult. Egyedül a forgalmon látszott, hogy ünnep van, nem volt az a nagy Szöcske-Bobo szerelvény ki-be tologatás mint amit az ember láthat hétköznap. Utasok viszont voltak szépszámmal.

Zaeki





Összes kép


2009. 04. 25.
Budapest, Vasúttörténeti Park - I. Sínmániákus találkozó

Sikerült összehozni, sajnos nem teljes létszámmal az I. találkozót, ami szerintem jól sikerült.
A helyszín kiválasztása jó volt, sajnos a rendezők nem vették figyelembe a fotósokat, egy - egy vágányra zsúfolták össze a kiállított járművet, ami szinte teljesen lehetetlenné tette a jó felvételek készítését.
Kicsit jobb hozzáállással, pl. a kiállított járműveket beállíthatták volna a mozdonyszín és a fordítókorong közötti vágányokra (mint azt tették a gőzmozdonyokkal) kedvezhettek volna nem csak a mi csapatunknak, hanem az összes látogatónak.
Sok jármű jó állapotban van, de találtunk néhány negatívumot is!
Pl.: Az egyetlen megmaradt M63-sorozatú mozdony, ami már volt a Parkban korábban,siralmas állapotban került vissza Szombathelyről.
A V42-527-es festése szerintem gyengére sikerült, nincs semmi fénye a festésnek,kár érte.
A V63-001-es, ami korábban a középpontban volt (a szimulátor miatt) most el van dugva egy kieső,ráadásul egy látogatók elől elzárt területre.
Összességében jól sikerült a találkozónk, és remélem hamarosan követi majd a második,aminek lehetséges helyszínéről már tegnap beszélgettünk is.
A teljesség igénye nélkül néhány fotóval próbálom bemutatni a kiállított járműveket, kivételt képeznek a gőzmozdonyok, mert azok nem tartoznak a profilunkba (még).
Hazafele menet a nyugatiban is lencsevégre kaptam pár mozdonyt, motorvonatot és vezérlőt is.

Federics János (nohabos010), Zaeki, Virág Álmos (Ludovikusz)





Összes kép


2009. 03. 17.
Budapest, Vasúttörténeti Park

Ma volt a napja, hogy a Vasúttörténeti Park hosszú téli zárvatartás után megnyitott. Korábbról informálódtam, hogy az egyetlen megmaradt Dízel Gigantot visszaszállították ide, így felkerekedtem és reménykedtem, hogy a hír igaz. Igaz!
Eddig soha nem volt hozzá szerencsém, csak korabeli képeken és pár VHS kazettáról digitalizált videón találkoztam vele. Igazán szép nagy monstrum. Sajnos eléggé leharcolt állapotban ácsorog egy utolsónak megmaradt M46-os társaságában amit egyszerűen lehetetlennek éreztem, hogy lefényképezzem az 50mm-es objektívemmel (annyira szűk ott a hely).
A Park meglepte minden kedves látogatóját a 2044 209-1-es Bobo vontatási-tolatási bemutatójával, hol egy gőzmozdonyt tologatott, hol vagonokat rendezgetett.

Zaeki





Összes kép


2009. 03. 14.
Budapest-Kelenföld után

Kék ég, napsütés, sehol egy felhő, szélcsend. Ez jellemezte ezt a szombat kora délutánt amikor ismét felkerekedtünk fotózásra.
Én tovább teszteltem az objektívet, Ági kitartóan várta azt az érdekességet amit majd jól le is fényképezett (GySEV 1047+1143 összeállítás).

Zaeki és Agijovi





Összes kép


2009. 03. 12.
Budapest-Kelenföld után

Ma végre nem esett, nem volt beborulva, azért nem volt az igazi 9:30 magasságában, hol kisütött a nap, hol tiszta felhős lett minden, a szél meg csak fújt. Úgy gondoltam felavatom családomtól kapott 28 éves Pancolar objektívemet. Bár még kezdő tükörreflexes fotós vagyok ezzel már sokkal jobb képeket tudtam készíteni mint a géphez kapottal.
Ezen cél keretében mentem ki helyemre és tekergettem a beállításokat míg meg tudtam örökíteni mozdonyokat.


Zaeki





Összes kép


2009. 03. 06.
Dombóvár - Pécs

Ezúttal Dombóváron keresztül Pécs volt az úticélom. A gépem kissé berozsdásodott az elmúlt hónapokban, ezért egy csipetnyi lámpalázzal tekertem fel a teleobjektívet, előre számítva a nagy távolságokra a dombóvári állomáson. A tavaszi időjárásban nem csak a feketerigók és cinegék érezték nagyon jól magukat, rajzottak a Papagájok is. Persze engem inkább az a két Mazsola érdekelt, amelyek a fűtőház oldalában tanyáztak...
Pécsen aztán nem volt túl nagy élet, bár az MDmotok most is (mint mindig) megmutatták piros "bájaikat".

Virág Álmos (Ludovikusz)





Összes kép


2009. 02. 17.
Budapest, Kamaraerdő

2009 február közepén intenzív havazás volt kis hazánkban. Természetesen ilyenkor egy sínmániákus sem maradhat otthon, és így tettem én is.
Bár majd' megfagytam, néhány igen érdekes képpel sikerült gazdagítanom az adatbázist, hiszen főleg Budapest környékén egyre ritkább jelenség a hó (főleg ennyi). A képek többnyire Budaörs állomástól nyugatra, Kamaraerdőnél készültek.

Olasz Péter





Összes kép


2009. 02. 15.
Záhony

Tőlem már megszokott, hogy ha hétvége van és nem dolgozom elindulok és megpróbálom gyarapítani fotógyűjteményemet.
Így történt ez a mai napon is és sikerült is néhány hiánypótló felvételt készítenem.
Sajnos a szállítási feladatok még mindig mínuszban vannak a kapacitáshoz képest, ezért ma is sok mozdony vesztegelt a záhonyi fűtőházban. Miután megérkeztem és tájékozódtam örömmel vettem észre, hogy egy igen ritka vendég is van a fűtőben, a debreceni 2341 325-5 psz. remot csörgőt (vagy inkább hörgőt??? ) találtam a kiscsarnokban. Nem is emlékszem rá, hogy járt-e már remot csörgő Záhonyban, de ez a mozdony most itt van és a mérlegelésével foglalkoztak ott jártamkor.
Erre azért volt szükség, mert a mozdony forgóvázában kicseréltek egy törött hord rugót, és ilyenkor mérlegelni kell, hogy egyforma legyen a tengelynyomás. Utána a fűtőház különböző vágányain lévő gépeket vettem célba, azzal a szándékkal, hogy az elkezdett projekt (vezetőállás és géptér) minél több felvétellel bővüljön.

Federics János (nohabos010)





Összes kép


2009. 02. 06.
Kecskemét

Nemrég Kecskemétre vitt az utam, és természetesen a legrövidebb távon, a 142-es vonalon tettem meg az utat, jó vasútbaráthoz méltóan.
Az út kb. 3 óra volt, de ezt kárpótolta a vonal hamisítatlan "retro" hangulata. Itt máig ingavonatok közlekednek, M41-es mozdonyokkal és BDt vezérlőkocsikkal (ilyen már csak itt, illetve Győr-Veszprém között van). A dolog érdekessége, hogy a tavaly kiadott forgalmi utasítás szerint vonatbefolyásolásra kiépített vonalon rendszeresen csak vonatbefolyásolóval felszerelt járművel történhet vonattovábbítás.
A 142-esen ilyen nincs, de a menetrendváltás óta a lajosmizsei vonatok nem Kőbánya-Kispestre, hanem a Nyugati pályaudvarra járnak, és e két állomás között viszont van jelfeladás.
A Csörgők fel vannak szerelve vonatbefolyásolóval, a vezérlőkocsik azonban nem, így tavaly év vége óta Lajosmizsén a mozdonyok körüljárnak, és a vonatok Budapest felé is húzva közlekednek.

Olasz Péter





Összes kép


2009. 02. 02.
Sajtómegjelenés

Az Indóház 2009 februári számában csapatunk tagja Federics János (nohabos010) záhonyi fűtőház előtt megörökített képe illetve Olasz Péter Kőbánya-Kispest állomáson megörökített képe került publikálásra.
Ezúton köszönjük az Indóház szerkesztőségének, hogy a képek bekerülhettek a magazinba.



A megjelent képek:



Képek a 2862 518-4-es mozdonyról (2009.01.15)



Kép a 1063 019-2-es mozdonyról (2008.12.16)




2009. 01. 30.
Záhony

Az elmúlt két hétben szinte lehetetlen volt használható felvételeket készíteni az időjárási viszonyok miatt (köd majd eső), de ma reggelre kialakult,és elindultam.
Sajnos előre tudtam, hogy a fűtőházban sok mozdonyt fogok találni, mert az erősen megcsappant szállítási igények miatt az állomási tartalékoknak sincs munkájuk, ezért vagy teljesen, vagy részlegesen (nappal lemondva, éjjel viszont dolgoznak) le vannak mondva. Viszont elrontotta az örömömet, hogy néhány gépet fotózásra alkalmatlan helyen találtam, ezért a vezetőállások és a gépterek fotózása mellett döntöttem.
Ma is kaptam segítséget, minden mozdonyra feljutottam, sajnos volt olyan mozdony, amit szerettem volna lefotózni, de nem tudták alkalmas helyre állítani, különböző okok és problémák miatt, sajnálattal vettem tudomásul, de megértettem. A 1143 094-9 psz.mozdony fotózása számomra mindig örömteli és szívet melengető feladat, akik ismernek tudják, hogy miért.
Mai fordája szerint (6059 - 6250 - 6225) tudtam, hogy fogok találkozni vele, és szeretném is ezt a felvételt ajánlani a mozdonyvezetőnek, aki a már említett vonatokat továbbította a mai napon.

Federics János (nohabos010)





Összes kép


2009. 01. 24.
Budapest-Móricz Zsigmond Körtér

Ezen a szombati napon valami rejtélyes okok miatt sütött a nap és alig volt felhő az égen. Ez így január végén nem megszokott (figyelembe véve a hosszú hetek óta tartó búbánatos időt). Megragadtam a helyzetet és az I. villamosfeltöltési projektet beélesítettem.

Zaeki





Összes kép


2009. 01. 04.
Záhony

Az Új Év negyedik napján ismét kimentem kedvenc fotóhelyemre a záhonyi fűtőházba.
Mivel az éjszaka folyamán havazott, bíztam benne, hogy sikerül néhány jó felvételt készítenem. Mint általában hétvégén és ünnepnapon volt bent szolgálatmentes mozdony, amit lehetet fotózni, és nem okozott gondot a vezetőállásokra történő feljutás sem. A napi vizsgálatokat végző dolgozók nagyon készségesek voltak, kérésemre jó helyre állították a mozdonyokat, amiért nagyon hálás vagyok Nekik!!!
Három 1143-as sorozatú mozdony várt napi vizsgálatra, amiket az 2444 412-7-es psz. géppel mozgattak, állították be a vizsgálóaknára.
Miután megérkezett a személyzet kijártak a fűtőből továbbítandó vonataikra, mert ebben a zord időben nagyon fontos a vonatok előfűtése. A "nagypályás" 2862 508-5-ös gépet járatták, mert nem tudták bevinni a csarnokba, helyhiány miatt.
Nagyon jó volt a gépteret fotózni, hiszen járt a motor, ami a felvételen is látható a regulátor melletti fordulatszám mérő műszeren.

Federics János (nohabos010)





Összes kép


2008. 12. 22.
Záhony

A mai napon ismét sikerült néhány fotót készíteni Záhonyban.
Záhony Szpu. II. vágányán napok óta veszteglő szerelvény néhány kocsiját örökítettem meg,majd a VIII. vágányra félretett határforgalomban közlekedő kocsit is sikerült lefotózni. Utána a záhonyi fűtőházban lévő szolgálatmentes mozdonyokat vettem célba.
Sikerült valamennyi gépre feljutnom, így nem okozott gondot a vezetőállások és gépterek fotózása.
Az 2062 053-0 gép még üzem meleg volt, de az 2444 410-1 - 2062 272-6 - 2062 146-2 psz. mozdonyok már napok óta nem voltak beindítva, nagyon lehűltek, ezért csodálkozom,hogy remegő kezekkel,hogy lehetet ilyen felvételeket készíteni. Az 2241 145-8 psz. gép szintén üzemben volt,viszont várnom kellett rá, mert belső tolatási munkákra vették igénybe. Miután leállították, sikerült a tervezett felvételeket elkészíteni.
A fűtőben lévő két villamos mozdonnyal (1143 095-6 - 1143 092-3) volt a legkevesebb problémám, üzemben voltak, vezetőállásaikon a fűtés bekapcsolva.

Federics János (nohabos010)





Összes kép


2008. 12. 15.
Záhony

2008.12.14.-én 00.00.-tól ismét sztrájkol a vasutasok egy része,ki - ki döntse el, hogy egyetért velük,vagy sem.
Ezen a napon is elindultam, hátha sikerül valami érdekes dolgot megörökítenem.
Záhony állomáson indulás előtt sikerült fotózni a 1143 081-6 psz. gépet, és vezetőállását ami egy sztrájk idején közlekedő vonatot (6105) továbbított. Ez a mozdony néhány hete lett állomásítva Dombóvárról - Nyíregyházára. Elhatároztuk, hogy a mozdonyok fotói mellé a vezetőállásokat is megörökítjük, ezért a mellette lévő felvételen ez látható. A záhonyi fűtőházban is találtam néhány szolgálatmentes gépet, és a már említett elhatározás miatt főleg vezetőállásokat fotóztam.
A 1143 103-8 psz. illetve a 1143 109-5 psz. gép fotózásra alkalmatlan helyen lettek félreállítva ezért csak vezetőállásokról készültek képek. Egyéb szolgálatmentes mozdonyokról (1243 309-0 és 1243 162-4) és vezetőállásaikról készültek képek még ezen a napon.
Remélem hamarosan ismét dolgozni látjuk ezeket a mozdonyokat.

Federics János (nohabos010)





Összes kép


2008. 11. 30.
Budapest, Lurdy ház, 424-es Vasútmodellező Klub kiállítása

A Lurdy házban november 29-30-án tartották a 424-es Vasútmodellező Klub kiállítását (további napok december 5-6-7).
Nagyon szépen kivitelezett, sok helyen minden apró részletre kiterjedő modulokat láttunk, ami visszahozta gyerekkorom kicsiny, egyszerű TT-s terepasztalom emlékeit.
Öröm volt nézni a legújabb generációt amint hatalmas szemekkel közvetlen közelről figyelik a mozgó járműveket.
Kint a didergő hidegben sikerült kettő Szilit is lencsevégre kapni.

Zaeki és AgiJovi







Összes kép


2008. 11. 25.
Budapest-Rákosrendező

Szeretem a telet, szeretem a havat, nem fázom - mondogattam magamban miközben odafagytam Rákosrendező első peronjához, mindezt tettem BDVmot hiánypótlási projekt keretében. Miután ez egy nagy forgalmú pályaszakasz, elég gyorsan fel tudtam tölteni az állományt, persze csurrant-cseppent másból is. Így például egy gyöngyszem a még általam szétszedett állapotban fényképezett de most már szép, új köntösében dolgozó 95 55 1046 054-1-es szöcske.
Persze azért jött itt két érdekesség is, egyiknél sajnos a fényhiány elrontotta a képet, de a másik sikerült.

Zaeki





Összes kép


2008. 11. 15.
Budapest-Ferencváros rendező után / Keleti fűtőház / Keleti pályaudvar

Miután eléggé régen voltunk fényképezni ezért úgy rendeztük az időt erre a szombati napra, hogy még véletlenül se legyen egy darab felhő a nap vonzáskörzetében.
Felkerekedtünk hát és körbejártuk amit elterveztünk. A tervek között szerepelt a NoHAB-GM alapítvány 010-e amit feltétlen meg kellett tekintenünk és az utókornak megőriznünk (fényképes és videós formátumokban). Nagyon jó volt látni, hogy működőképes, annyi év után hogy megy előre és megy hátra (attól függ melyik felét tekintjük elejének és melyiket a hátuljának mert amikor ment ide-oda akkor mindkét vezetőfülke tele volt érdeklődőkkel). Ahogyan elindult, a füst ami kiszabadult bendőjéből régi emlékeket idézett fel bennünk, a hangja pedig maga a csoda.....

Virág Álmos (Ludovikusz), Zaeki, Federics János (nohabos010)





Összes kép


2008. 09. 21. / 24. / 26.
Budapest-Kelenföld után / Szeged / Hatvan

21-én Virág Álmos (Ludovikusz) barátommal dacolva az időjárás viszontagságaival kimerészkedtünk fényképezni, sajnos a gépem nem szerette ezt a kevés fényű felállást ezért csak videóra futotta részemről, de ahogy a képekből látszik a Minolta helytállt. A 24-én Szegeden és 26-án Hatvanban készült képeknél viszont már bőven volt fény.

Virág Álmos (Ludovikusz) (és Zaeki)





Összes kép


2008. 08. 25-28.
Budapest-Kelenföld - Sopron

Budapestről Sopronba utaztunk pihenés céljából. Az utazás közben fényképeztünk ahol módunkban állt de a legtöbbet a GySEV vonalon (külön kiemelt mennyiségben Sopron állomáson).

Zaeki és AgiJovi







Összes kép


2008. 08. 23.
Budapest, Vasúttörténeti Park. - PORT.hu Kerti Vasutak Találkozója

Első alkalommal látogattam ki kerti vasút találkozóra, meg kell, hogy mondjam egészen jóra sikerült. Németország, Ausztria, Szlovákia és hazánk képviselte magát a találkozón, minden ország egyéni mozdonyokkal, melyeket a nézőközönség (legfőbbképpen a kisgyerekek) pozitívan fogadott, olyannyira, hogy mindenki fel akart ülni a szerelvényekre ahányszor csak lehetett.

Zaeki







Összes kép


2008. 08. 03.
Budapest, MÁV-Északi Járműjavító Kft.

Ebben az évben is megrendezésre került a Nemzetközi Vasút és Vasútmodell Fesztivál az Északi Járműjavítóban. Nem kevés terepasztal és körítésnek V43-asok, V63-as és egyéb finomság várta az idelátogatókat. Ezek után a Sínmániákusok piciny csapata sem hiányozhatott innen, kénytelenek voltunk kattogtatni, ennek eredménye meg is látszik a bő 120 képen (helyhiány miatt 87 db-ot töltöttünk fel), melynek egy része került csak fel ide a hírek alá.

Zaeki és AgiJovi







Összes kép


2008. 07. 26.
Székesfehérvár

Egész napos gyárlátogatáson voltunk Fehérváron. Sikerült sok olyan mozdonyt és motorvonatot lencsevégre kapni ami a jelenlegi képállományból hiányzott. Egyik „kuriózum” a 1043 233-as kiégett mozdony képei. Információk szerint amikor a mozdony beért Fehérvár állomásra még üzemképes volt, kissé később égett ki meghibásodás miatt még aznap.

Zaeki és Virág Álmos (Ludovikusz)







Összes kép


2008. 07. 19-21.
Petőháza-Ukk

A háromnapos bringatúra során a Fertő-tó környékéről az Őrség felé tekertünk. Őriszentpéter környékén a 2001-ben átadott Zalalővő-országhatár vonal mellé is eljutottunk és nem kis meglepetéssel láttam, hogy villamosítva van. Aztán Zalaegerszegen jött az újabb váratlan fordulat, mikor a vonatok indulása felől érdeklődtünk: Ukkig vonatpótló buszok szállítják az utasokat, a hír igen kellemesen érintett bennünket az aznapi 100 km tekerés után, mert így még 40 km ránk várt, ha haza akartunk jutni... Nos, azóta már jól informált vagyok, az országhatártól egészen Bobáig tart a villamosítás és a nagyobb pályasebességet biztosító ívkorrekciók megépítése.

Virág Álmos (Ludovikusz)







Összes kép


2008. 07. 13.
Budapest-Kelenföld után

A mozdonyüldözés második nekifutásra sikeresen összejött, lencsevégre kaphattunk végre amit akartunk (megtalálható az ÖBB bikái között). A nagy hajszában (valamint ebben a rettenetes hőségben) azért megint csak rendesen gyarapodott a képadatbázis, illetve megint meglátogatott minket (most szólóban minden nélkül) az Eurocom 001-es Traxx mozdonya, illetve egy Floyd 060DA.

Zaeki és AgiJovi







Összes kép


2008. 07. 10.
Budapest-Kelenföld után

Ezen a kissé meleg késődélutánon vadászaton voltunk, de sajnos nagyon úgy nézett ki, hogy a kiszemelt áldozat már nemigazán van a vonzáskörzetben. Azért, hogy ne legyük szomorúak egy igazi szépséget tudtunk lencsevégre kapni, mégpedig egy Eurocom Traxx-ot.

Zaeki és AgiJovi







Összes kép


2008. 07. 06.
Budapest-Kelenföld

Vasárnap késő délutáni gyorsfényképezésre mentünk Kelenföld állomásra. Eléggé szét van bombázva még mindig, ez jól is látszik a 18-19-es vágány mellett látható kisebb kráterre amit már lebetonoztak, bár a talajvíz jócskán fedte az oldalfalat. A peron is megújul ami a tetőszerkezetet illeti, kell is, mert már jócskán az enyészetté vállt. Sikerült bővítenünk a képtárat, sajnos az egyik esetben (1063-004) nem tudtunk megfelelő képet készíteni, de ami késik nem múlik.

Zaeki és AgiJovi







Összes kép


2008. 06. 29-30.
Győr / Szombathely / Bécs

A kétnapos EM-Lok Projekt keretében hazánk területén is fényképeztünk. Sikerült olyan gyöngyszemet fényképeznünk ami eddig még nem volt meg.

Zaeki és Virág Álmos (Ludovikusz)







Összes kép


2008. 06. 28.
Budapest-Kelenföld

Gyorsjelentés Kelenföld állomásról: egyre jobban haladnak a munkával, remélhetőleg ez év végére (vagy sokkal előbb) átadásra is kerül az 1-2-es peron.

Zaeki





Összes kép


2008. 06. 20-21.
Budapest-Kelenföld / Székesfehérvár

Jó egy meleg nap volt ez a péntek is (hétfővel és keddel ellentétben), alig vártam, hogy a jegypénztárnál levő kanyargó, soha meg nem szűnő sor elején érezzem magam. Megtörtént. 15 perc várakozás után sikerült kimondanom a bűvös mondatot amire megkaphatom jegyemet (természetesen a jegy kifizetése után). Talán ha a MÁV előbb vezeti be és harangozza szét az Internetes vásárlási lehetőségét akkor 3-5 emberrel kevesebben lettek volna. De mindegy, így is 10-15 perc volt még a vonatom érkezéséig. Ezen időt kihasználva fényképeztem az új 1-2-es peront és a környékét. Ízelítőül pedig, hogy itt friss felsővezetékről van szó azt is jól szemléltettem egyik képemen. Sajnos a 10-dik peron irányában irgalmatlan konténerfal tornyosult, ezért arra nem ment a fényképkészítés.
Másnap Fehérváron a nap nem kímélte a természetet, úgy éreztem a peronra kozmálok. Így is késett a kiszemelt Maestral, ment a kapkodás meg a mindenféle szövegközlés a hangosban. Szerelvények meg mentek meg mégsem. Azért csak beengedték 10 perc késéssel az állomás előtt ácsorgó szerelvényt így lencsevégre kaphattam a V43-ast ami húzta. Miután már mentem volna el akkor láttam meg a 201-es Púpost, kapva kaptam az alkalmon és lefényképeztem.
A 1243 243 H-MÁVTR feliratot kapott, ez az első ilyen képünk :)

Zaeki







Összes kép


2008. 06. 10.
Budapest-Kelenföld

Kelenföld jelenlegi állapota látható a képeken. Sajnos nem tudom még, hogy még milyen fejlesztések várhatóak, de az 1-2-es peron és a vágányszerkezet már jól halad. Lassacskán már vonatfogadóképes lesz.

Zaeki





Összes kép


2008. 04. 28-30.
Pécs-Nagykanizsa

Egy négynapos bringatúrára indultunk Pécsről Nagykanizsára és már a pécsi gyorson aggódni kezdtem, hogy idő előtt be fog telni a memóriakártyám, mert zajlott az élet a 40-es vonalon... Érdekes volt látni a halberstadti vezérlokocsi diszkréten félrehúzott fügönye mellett, hogy éppen milyen tempóban suhan a vonat és az erős lassítások után terjedő átható, égett bakelitszagot érezve a fékbetétek anyagán meditálni.
Pécsen - többek között - egy melegítő Szergej várt minket és büszkén jelenthetem, hogy nekünk sikerült előbb Villányba érni, ahol az állomáson elkaphattuk vihartempóban átrobogva egy teherszerelvény élén. Közben a személyforgalom elől ideiglenesen bezárt vonalak lehangoló látványa egészen Sellyéig kísért minket. A túra 3. napján és életemben először utazhattam a Kaposvár-Fonyód vonalon, igaz csak Lenegyeltótitól a Balaton partjáig. Mindjárt másnap ismét leutaztuk ezt a távot, ezúttal a Pécs-Szombathely "gyorson". Ekkor gondoltam rá, hogy egyszer végig kellene utazni rajta, aztán a menetrend kissé elbizonytalanított: 304 km, 7:33 perc...

Virág Álmos (Ludovikusz)









Összes kép


2008. 04. 20.
Budapest, Vasúttörténeti Park

Negyedik alkalommal került megrendezésre a MoJaHo (Modell Játék Hobby) kiállítás és vásár a Vasúttörténeti parkban. Előző évhez képest szerintem kétszer annyian voltunk. Új kiállítók és már veterán kiállítók illetve szervezetek mint pl.: Indóház vagy Roco cég képviseltette magát amivel rengeteg látogatót vonzott standjaikhoz. Az idő is remek volt, kedvezett a modellRC-s bemutatónak. Ez az egész napos program jó kikapcsolódás kicsiknek-nagyoknak, mindenkinek akit érdekel a vasút, a modellezés, kézműves játékok. Ezért természetesen az ötödik alkalomra is ismét megyünk.

Zaeki







Összes kép


2008. 04. 13.
Budapest-Kelenföld

Többek között mert megint jó idő lett és mert úgy éreztem mennem kell kimentem Kelenföldre. Nem bántam meg. Kint pompázott a 19-es NoHAB. Persze muszáj volt közelebbről is megnézegetni, hogy mi a helyzet. Kijelenthetem, hogy igen, jól van, bár mintha akkumulátorcserét hajtottak volna végre amikor eldöcögött mellettünk (nem voltam egyedül, ugyanis más vasútbarát kollégák is részesültek a látványból).
A pályaudvar átalakítása a metróépítés miatt még mindig folyik, most már a 14-15-ös vágányt is lezárták a forgalomtól, létrehozták a 9-es és a 19-es vágányt. A 1-2-es vágány már kezd kirajzolódni, kíváncsi vagyok, hogy fog majd kinézni ha elkészül.

Zaeki







Összes kép


2008. 04. 12.
Budapest-Keleti

Újabb tesztüzemű fényképezésre mentünk, hogy megnézzük nagyobb forgalmú pályaudvaron is helytállnak-e az állványaink. A Keletit választottuk és nem kellett csalódnunk a felhozatalban. Bár így késő estére már nem olyan nagy a felhozatal azért volt mit fényképezni, többek között egy Cirmit és egy Hamburgból induló szerelvényt amit mozdonycsere után egy Gorilla továbbított idáig.

Zaeki és Virág Álmos (Ludovikusz)







Összes kép


2008. 04. 05.
Keszthely-Tapolca

Kéktúrázni indultunk ezen a szombaton és a hátizsákomban természetesen ott lapult a fényképező is. A csendes keszthelyi állomásra egy Bz-vel csorogtunk be, Lesenceistvándra viszont már gyalog, kb. negyed órával az utolsó busz után, amivel Tördemicen elérhettem volna a pesti IC-t... Nem maradt más hátra, elkezdtem lengetni és teljesen valószínűtlen módon, a második autós megszánta a fáradt túrázót. Ekkor már Tapolca volt az útirány és azon sem csodálkoztam, hogy az autós pont oda tartott. Jó félórával az IC indulása előtt az állomáson voltam, ahol - többek között - ez a remot Szergej pihent a délutáni napsütésben.

Virág Álmos (Ludovikusz)







Összes kép


2008. 03. 29.
Székesfehérvár

Az állomáson volt megrendezve a Baross Gábor Vasútmodellező és Vasútbarát Klub jóvoltából egy vasútmodell kiállítás és vásár. Az egész első emeletet beépítették úgy mint tavaly. Nagyon jó volt az összhatás illetve a rendszer is eléggé robusztusra sikeredett.
Természetesen ha már itt vagyunk akkor az igaziakat is fényképeztem.

Zaeki







Összes kép


2008. 03. 28.
Buapest, Vasúttörténeti Park

Eredetileg a bringaexpóra érkeztem a Vasúttörténeti Parkba, de kezemben a belépővel először mégis a sínek felé vettem az irányt :) És milyen jól tettem! Három Nohab is kényeztette az oda érkező sínmániákust.

Virág Álmos (Ludovikusz)







Összes kép


2008. 03. 23.
Hatvan

Ismét Hatvanban kötöttem ki. Mondhatni, a szokásos rutinnal jártam be az állomást, eloször a "depónál" néztem körül, majd átmentem a felüljárón a főépület oldalára. Ekkor valami rejtélyes erő - ilyet máskor tényleg nem szoktam csinálni - kivezetett az állomásépület előtti útra, ahonnan jól beláltható a (volt) konzervgyár területe. Ott láttam meg ezt a kis NDK gyártmányú ipari dízelt, ami a portás elmondása szerint sajnos nem üzemképes :(

Virág Álmos (Ludovikusz)







Összes kép


2008. 03. 15.
Budapest, Soroksári út és Kelenföld

Az eredeti projektünk megfeneklett, ezért a HÉV-ről visszaúton leszálltunk lencsevégre kapni a két Floyd tulajdonú mozdonyt. A 060-as méltóságteljesen állt a Bobo előtt, illetve még volt egy Máv Bobo is amely a rendező másik felén pihent. Sajnos hamar sötétedett és ez magával vonta, hogy egyre hidegebb lesz (lett is), ezért sietnünk kellett Kelenföld állomásra, hogy tesztelhessük az éjszakai állványfotózást (elég jó eredményekkel).


Zaeki és Virág Álmos (Ludovikusz)

Floyd 060DA

5341 022-1



Összes kép


2008. 03. 08.
Budapest-Kelenföld

Kelenföld állomást eléggé szépen feltúrták, bővítik a peronrendszert az 1-2 vágánynál ami elég jól halad. A peronról elnézve az az érzésem, hogy eléggé drasztikusan át fogják alakítani a pályaudvart, szerintem a perontetőket le fogják szedni (erre utalnak a vágányok között felállított felsővezeték tartópóznák, vagy csak felújítás miatt terelik át ideiglenesen a tetőszerkezet pilléreiről a felsővezeték tartását az újakra, ki tudja, majd meglátjuk). Mindenesetre kíváncsi vagyok, hogy ebből mi lesz.

Zaeki

Kelenföld

Kelenföld



Összes kép


2008. 02. 23.
Hatvan

Szeles időben értem ki a hatvani állomásra, eleinte még ura voltam a helyzetnek, de kedvenc felüljárómon már komoly erőfeszítést igényelt, hogy jó szokásom szerint ne repüljön ki kezemből valamelyik objektívsapka... De mielőtt felmásztam volna a felüljáróra már láttam, megéri harcolni az elemekkel, a szerelőcsarnok előtt ugyanis ott álltak eminens kisiskolásokhoz illően egy sorban a Dácsiák és úgy tűnt készek rá, hogy bármikor jelesre felmondják a leckét. Néhány Usgyival, Szilivel és Csörgővel később pedig begördült a A27 003-as Púpos (alias M40 209), de oly gyorsan távozott, hogy néhány pillanat múlva már csupán jellegzetes füstjét lehetett volna érezni - ha nem fújja el a szél...

Virág Álmos (Ludovikusz)

Kisdácsiák



Összes kép


2008. 02. 17.
Budapest-Kelenföld

11:50-re értem ki a pályaudvarra. A peronra felérve gyorsan pásztáztam minden irányban, néztem a felhozatalt, majd örömmel konstatáltam, hogy át lehet fényképezni a 14-15-ös vágányra is egyenlőre.
Ezen információk tudatában komótosan mentem ki a szokásos helyemre. Egy V63-as (150-es) morgolódott pár tehervagonnal felvértezve, sehol semmi. Elővettem a gépet még útközben, szerelgettem rá a lencséket, majd tanulmányoztam a fényviszonyokat és a peron végére érve egyszer csak nagy iramban elhúzott mellettem a MÁV új ingavonati mozdonyából egy példány (V43 3187) amit nagy izgatottságban sikerült lefényképeznem de nem lett túl fényes a kép.
Persze tudtam, hogy ami a Délibe megy az majd egyszer a Déliből jön, reméltem hamar, mert kezdtem 45 perc fényképezéssel eltöltött idő után ráfagyni a peronra. Jött. Jól lefényképeztem, bár a második képet elszámoltam és életlen lett. De sebaj, majd még górcső alá veszem sorstársaival együtt.

Zaeki


V43 3187

V43 3187



Összes kép


2008. 02. 09.
Budapest környéke

Felkerekedtünk és kimentünk fényképezni szabad terepre. Eléggé meleg, szép, napos időnk volt ezen a hétvégén. Ebben az új perspektívában próbáltuk ki fényképezőinket aminek végeredménye 10:2 a Konica-Minolta javára. Nem volt nagy a forgalom de ami jött az mint a rakéta, úgy robbant el mellettünk. Szabályosan kapaszkodnunk kellett a fényképezőnkbe különben leesett volna a hajunk. Született nem sok, de annál remekebb kép.

Zaeki és Virág Álmos (Ludovikusz)


V63 150

1047 006-0



Összes kép


2008. 01. 01.
Budapest-Kelenföld

Végre esik a hó, és örömteli pillanat, hogy még mindig. Ezért összezavartuk magunkat és kirohantunk helyünkre ami nem volt egyszerű lévén, hogy nem kis hó lepte el a peront. Bár minden peronon volt egy emberke aki kotorászta a havat, de az csak nem akart elállni (szerencsére), így tesztelhettük a kameráinkat.
Sikerült is egy magán cég mozdonyát megörökítenünk ebben a nagy fehérségben illetve a nem kis sebességgel vágtázó Repcebikáink egyikét.
Feledhetetlen nap volt ez, pláne amikor a kettéfagyott lábainkat kiszabadíthattuk a teljesen szétázott cipőkből.


Zaeki és Virág Álmos (Ludovikusz)

47-1001-8

1047 004-5



Összes kép



Up | Down | Top | Bottom